Emily úgy futott, hogy tüdeje már lángolt, mégis reménykedett. Nyár volt, ő gyerekkorát élte,s az hajtotta, hogy utoléri testvérét, majd együtt találnak ki újabb játékot. Nem igazán szeretett fogócskázni, mert sokkal kisebb volt Frednél. Bátyja pedig néha nagyon gonosz tudott lenni. Sokszor űzött kegyetlen tréfát vele, előreszaladt, eltűnt a szeme elől a ház sarkánál, majd hirtelen megfordult, és mikor Emily beérte, rákiáltott: BUUH! Emily a hirtelen rémülettől néha el is sírta magát. Bár ezt ő maga is gyengeségnek tartotta.
Most azonban már teljesen kifulladt. A negyedik kört tette meg hiába. Megállt, előrehajolt, hogy lélegzethez jusson, majd ahogy csitult szapora pulzusa, meghallotta a nyitott ablakon át az emeletről leszűrődő zenét. Hát igen, most nem méltatta őt rémítgetésre sem testvére, hanem egy ideje már valószínűleg felment szobájába bömböltetni a Hifit amit még karácsonyra kapott. Emily csalódottnak érezhette volna magát, de már annyira hozzászokott az efféle húzásokhoz, hogy nem érintette meg. Egyébként is sokszor érezte magát egykének és tipikus második gyermeknek. Például ott volt ez nyamvadt Hifi, melyből most áradt az énekes trágár éneke végig a csendes kis városszéli pusztába. Fred megkapta karácsonyra, Emily pedig megörökölte a régi magnót, ami már csak úgy szólt, ha egy toll kupakjával kiékelte a play gombot. Ám ezeken sem tudott sokat bosszankodni, mert derüs és álmodozó természete nem hagyta őt cserben soha.
Most is oda menekült, ahová ilyenkor általában. Felmászott az almafa koronájába, kényelmesen a törzsnek vetette hátát és lehunyta szemét. Tudta, hogy a képzelete bárhová elrepíti őt. Merengéséből egy ocsmány, fekete bogár riasztotta fel, ami végigszaladt csupasz lábszárán. Emily nem volt sikítozós kislány, a rémület leginkább a hátán végig futó libabőr képében, egy visszafojtott lélegzet vagy torkát szorongató gombóc formájában kerítette hatalmába, mint most is. Tagjait is valamelyik ezek közül lendítette, és elvesztve egyensúlyát hirtelen nagyot puffant a fa alatt.
-Szzz…francba- szisszent fel a fájdalomtól. A térdén egy csúnya seb keletkezett, ahogy a fa szürke kérge felhasította fehér bőrét. Édesapja mindig mondogatta, hogy ha kint megsérül játék közben, azonnal mossa le, és fertőtlenítse ki a sebet. Azonban most, hogy mindenki dolgozni volt, Emily fittyet hányt a tanácsára. Körkörös mozdulatokkal dörzsölni kezdte a seb környékét, hogy a fájdalmat enyhítse, s közben fantáziája ismét szárnyakra kapott. Elképzelte, hogy a seb a házuk, és az ujjának mozdulatával lassan rótta köré a köröket, mint ahogy nemrég a lábait kapkodva szelte az utat.
-Első kör… második kör… harmadik kör… ééss… negyedik kör.- ahogy ezt kimondta hihetetlen dolog történt. A kislány szeme kerekre nyílt a csodálkozástól, ám nem érzett rémületet. Megcsípkedte magát, hogy nem-e álmodik, vagy képzelődik, de amint érezte karján a fájdalmat, megbizonyosodott, hogy most tényleg különleges dolog történt vele. Valami, ami varázslatos, valami ami csakis az övé, valami, amit titokként fog őrizni, míg csak világ a világ…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: